 |
| A régi berzencei parókia |
Az 1848-as szabadságharc után a jogbiztonság nagyfokú hiányosságát mutatja a garázdálkodó betyárok elszaporodása Somogy megyében, így Berzence környékén is. 1861-ben Patkó Jancsi és Patkó Pista testvérek hét társukkal ellátogattak Berzencére és kirabolták Kavulák János kanonokot. Fölköltötték az alvó plébánost, és kényszerítették, hogy adja elő a pénzét és az értékeit. Elvittek tőle 100 aranyforintot és az órája aranyláncát. Az óráját nem vitték el, mert nem tartották értékesnek. Szóvá is tették, hogy roppantul csodálkoznak, hogy a berzencei plébánosnak milyen közönséges, ócska órája van. A szabályos begyűjtés után még előkelő módon meg is vendégeltették magukat, és jócskán kortyolgattak a a plébános borából, majd megfenyegették Kavulák atyát, ha bárkinek is szól a rablásról, kegyetlenül végeznek vele.
 |
| A berzencei vízimalom a múlt század elején |
Két nap múlva Ivcsik nevű molnárunkat akarták kirabolni, de Ő olyan lármát csapott, hogy a betyárok eltakarodtak zsákmány nélkül, de búcsúzóul úgy megsebesítették a szerencsétlen molnárt, hogy csak hetek múlva vált ismét munkaképessé. 1863-ban Bergán Jancsi bandája egy másik berzencei molnárt, Josics Eleket rabolták ki.
Ezek a konkrét esetek csak a nevezetes bűntények közül valók. 1877-ig igen gyakran fordultak elő rablások és fosztogatások Berzencén és környékén. A zsdálai csárda, Mélyvízi csárda, a Bocskádi, a Krumpli és a Tüskevári csárdák a betyárok bűntanyái és mulatozási helyei voltak. 1877-ben 12 személyből álló katonai segélycsapat érkezett hozzánk, hogy fölkutassák és felszámolják a veszélyesé vált betyárvilágot. Némi eredményt ugyan el is értek, de még 1889-ben is súlyos rablást és gyilkosságot követett el Oroszlán Pali és bandája, amikor kirabolták a német származású berzencei földbérlőt, Mauthner Albertet és az erdőben agyonlőtték Rácz József erdőst, nehogy elárulja őket.
Forrás: Marics József atya írása
Baksay Sándor így ír a somogyi betyárról
"....A folytonos semmit- vagy igen keveset-tevésben unatkozó erő birkózásban, baltavetésben, famászásban, bujkálásban, csínytervezésben, erőszakban és ha néha városba, vásárba, búcsúra került, véres verekedésben edzette magát, s igen gyakran Kaposvárott vagy a tapsonyi vasak közt senyvedt el, vagy a törvényfán szakadt meg. Széles fekete szalaggal beszegett sulyos vargánya-kalapjával, czifrára kihányt rövid veszprémi szűrével, háta közepéig sem érő gallértalan ingével, száz redőbe szedett, hosszú rojtos, rövid gatyájával, telekes bocskorával, balkézben viselt fényes baltájával, középen két felé választott, részben hátára szabadon omló, részben füle mellett csimbókba kötött fekete hajával, hetvenkedésével és káromkodásával: ez volt a kanász. Némelyik kinövi magát közöttük királylyá, kinek szava Siófoktól Dráva-Fokig parancs számba megy a kanásztársadalomban, rendőrködik és itéletet mond társai között, és eszével, vagyonával tekintélyre vergődik, mint Kertész Pali Kálmáncsán, a ki uralkodott és meghalt a nélkűl, hogy valaha megfordúlt volna Kaposban. És beljebb, az erdő mélyén, a kanász-tanyán öt-hat bújkáló ember tűz körűl ülve, néha kifáradtan, néha dőzsölve rejtőznek a vármegye elől. Nyírettek (szökött katonák), helyből kimaradt cselédek, apró vétségek és korcsmai verekedés miatt erdőre szaladt legények, kik ma önként jelentkeznének a biróságnál bújkálnak erdőről erdőre; a hír, a dal szárnyra veszi őket, s néhány hét alatt – kivált ha pandúr is jő közbe, – kinövik magukat Sobrivá. Szilajság, mely törvényt s felsőséget nem ismer, hajtja veszte felé a legtöbbjét ezeknek a Scott Walter yeomanjeire emlékeztető alakoknak...."