Berzence vára
A vár építésének idejéről semmi bizonyosat nem tudunk, de valószínűleg IV. Béla 1245-i törvényes rendelkezésére épült. A várat először Zsigmond 1406. április 21-én kelt oklevele említi, amikor a király Lórántfi Györgynek új adományul adja szolgálataiért az őseitől örökölt Berzencze várát és birtokát. Úgy látszik, hogy a vár időközben rommá lett, mert amikor 1468-ban Forster György (csáktornyai várnagy) Szenterzsébet kastéllyal együtt megszerezte és azt újjáépítette ,,castellum et fortelitium Berzencze" (kastély és erőd) alakban fordul elő. Forster 1481-ben a Tolnai Bornemissza Jánost (Mátyás király alkincstárnokát) fogadta osztályos testvérévé, és a tőle kapott 4000 forint fejében Berzencze, és Szent-Erzsébet várak és tartozékaik felébe "beengedte" azaz zálogbirtokosává tette. Forster György halála után, 1490-ben a vár örökösödési szerződés alapján özvegyének, Csapi Ilona asszonynak kezébe került. Ő hozzá ment Bornemisszához, így került a vár Bornemissza János tulajdonába, de 1527-ben már örököse Kerecseni Szalay János pozsonyi főispán a tulajdonos. Innentől az örökösöké a birtok.
Az 1526-os Mohács vész még nem érintette Berzencét. A veszedelem azonban nem váratott sokat magára. Berzencze 1530-1545 között Maylád István tulajdona. 1532-ben Szulejmán szultán új utat választott Bécs elleni hadjárata számára. Hatalmas seregével a Duna mellett vonult fel, ami, ha hosszabb is volt, de a kor rossz útviszonyai között egy óriási előnnyel bírt, mivel lehetővé tette a felszerelés vízi úton való szállítását. A nehéz ágyúk és társzekerek mozgatása esős időben ugyanis rendkívüli erőfeszítéseket követelt. Szulejmán ekkor mégis lemondott erről az előnyről és miután Eszéknél átkelt a Dráván, észak-nyugatra fordult, követve a folyó völgyét egészen Kanizsáig. Nyilván a kis korszerűtlen várak védői meg sem kísérelték az ellenállást, elmenekültek. Berzencze várát a Kőszeg ostromára tartó Szulejmán hada 1532-ben hódította meg először, de még az évben visszafoglalták. A török az 1526-os, 1529-es és 1532-es hadjáratai során az ország belsejében egyetlen erődítést sem vett birtokába. A Dél-Dunántúlon az erős szigetvári vár és a hozzá kapcsolódó somogyi várak egyelőre a veszélyt el tudták hárítani. Buda 1541-es török kézre kerülése után lassanként a viszálykodó birtokosok is felismerték, hogy az ország helyzete saját megmaradásukat is veszélyezteti. Arra kényszerültek, hogy intézkedéseket tegyenek a birtokaik védelmében. A főuraknak, de a kisebb birtokú nemeseknek is rövid idő alatt létkérdés lett, hogy lakóhelyük védhető legyen, minél jobban megfeleljen a korszerű védelmi követelményeknek. Berzence várát is 1541-ben itáliai hadiépítészek erősítették meg. 1547-ben 100 fős huszárcsapat élén Horváth Stancsics Márk, a majdani szigetvári várkapitány állt a várban. A Dunántúlon egészen 1555-ig a hadihelyzet változatlan marad az állandó betörések ellenére. 1555-1566 között újra a Szalayaké a "castrum". Szalay Kelemen a birtokos. A stájer rendek is fizetnek katonaságot a várban, ami fontos hátországa Szigetvárnak. 1557-1558-ban 30 gyalogosnak, 1559-ben Zrínyi 50 huszárának jár stájer zsold.A dunántúli dombvidék délnyugati végén a párkányzat 20-25 m magas dombokkal egyszerre 10-20 km széles síksággá változik. Ez a hirtelen síkság nagyon szépen mutatja, hogy itt kezdődik a Dráva ártere. A dombvidék párkányzatától hosszabb-rövidebb távolságra kanyargó Dráva és annak itt-ott széles, mocsaras ártere stratégiailag rendkívül nagy fontosságúvá tette eme végső dombokat. Ezzel magyarázható meg, hogy a Horvátország felé néző platószerű magaslat egyik részének a neve ma is Táboriscsa (horvátul: taborišče – táborhely), mely alatt még ma is, de Dombó-csatorna megásása előtt valósággal járhatatlan mocsártenger húzódott, úgyhogy egy régi monda szerint a lakosság oda menekült a törökök elől. E bujdosókat a törökök csak nagy nehezen csalogatták ki, kiabálva: "Kato, Maro ote, otišli su turki.Vrag im stvori majku."(Kato, Maro jöjjetek elő, elmentek a törökök. Ördög teremtette az anyjukat.) A mocsárban bujdosó, fiaiktól elszakított anyákból pedig gyakran kitört a fájdalmas kiáltás: "Jao sina!" (Jaj, fiam!) Innen származhat a Jalszina név. A berzenczei várnak is aránylag igen kedvező fekvése volt. Délnyugaton és délről, azaz a Dráván közeledő ellenséget az őrség először a táboriscsai, valamint a Köcögös felőli dombokon várta s csak a hasztalan védelem után vonult be a tulajdonképpeni várba, amely ilyenképpen a fellegvárat helyettesítette. A Várdomb nemcsak azért volt erre a célra a legalkalmasabb, mert minden oldalról mély völgy, illetve víz vette körül, hanem azért is, mert ez a domb kicsiségénél fogva is legalkalmasabb volt arra, hogy az amúgy is csak alig megmászható meredek domboldalt a teljesen körülépített várfal még megmászhatatlanabbá tegye.
Az 1555-ös év fordulópont a vár életében, hiszen ettől kezdve valóban végvár lesz. Ebben az évben ugyanis a török megkísérli a Dél-Dunántúl védelmi rendszerének összeroppantását, amelynek alapja Szigetvár volt. A Szigetvárra támaszkodó végvárak sora észak-déli irányban a Balaton és a Dráva között húzódott. Szeptemberben Tojgun budai pasa seregei elfoglalják Kaposvárt, Korotnát, Babócsát és Somogyvárt és ezzel Szigetvárt bekerítették. 1556. június 13-án Kádim Ali pasa seregei ostrom alá veszik Szigetvárt. A hadművelet azonban július 31.-én Horvát Stancsics Márk hős védelmezése miatt kudarcba fulladt. 1556. július 18-án érkezett meg a nádor, Nádasdy Tamás vezette kb. 10-ezer főnyi királyi sereg Babócsa vára alá, s nyomban ostrom alá is fogták az erősséget. Mindezzel az ún. diverziós hadművelettel az volt a keresztény csapatok célja, hogy Khádim Ali pasát az ostromlott Sziget alól elvonják. Ez Zrínyi Miklósnak a Rinya patak gázlóinak védelmével sikerült is. A több napos meg-megújuló hullámzó küzdelemben, amely csatározások egészen július 24-ig eltartottak végső soron annyira meggyengítették a budai pasa török seregét, amely visszatért ugyan az ostromlott Szigetvár alá de a küzdelmet olyan hevességgel és erővel már nem folytathatták, s végső soron az ostrom felhagyására kényszerültek.A török dél-dunántúli hadjárata után törvényt fogadtak el a végvárak megerősítéséről. Ehhez a pozsonyi országgyűlés pénzt és anyagi segítséget kért I. Ferdnánd királytól, amit meg is kaptak. Így a berzencei vár őrségének fizetésébe a stájer rendek is komolyan kivették részüket. Így lett Berzence a Szigetvár hátországában kiépült stájer fizetésű várvonal része. Mikor 1556-ban a törökök közül többet elfogtak és a várban fogva tartottak, a várnak egy Néző János nevű árulója a várat fel akarta gyújtani, hogy így a török foglyokat megszabadítsa. Azonban mielőtt tettét végrehajthatta volna, elfogták. 1557-ben Khadim Ali pasa budai beglerbég Szigetvár és a visszafoglalt Babócsa sikertelen bevétele után már Berzenczét támadja. Nádasdy Tamás felmentő seregével a vár megsegítésére siet, így sikerül elűzni a törököt. Nádasdy Tamás újra felépíti, és ágyúkkal erősíti meg a várat. Szigetvár elestének hírére 1566-ban a berzencei várat kis létszámú magyar őrsége elhagyta, mire a török azonnal megszállta és megerősítette. A vár elhagyása nem gyávaság miatt történt, így tett minden környező vár a fölösleges emberáldozat elkerülése miatt, hiszen a hatalmas török sereg könnyedén söpörte el a kis erődítményeket. A berzenczei várvédők valószínű a jelentősebb Kanizsa várába vonultak vissza. Így vált Berzence 1567-ben "nahije"-vé azaz járási központtá. Hozzá tartozott 31 község is 58 házzal. Az 1568-69. évi török zsoldlajstrom szerint őrsége 379 fő volt.
Berezencse, mivel a török így nevezte igen fontos hely volt a hódoltságban. 1570-1590 között szerepelt az ún. átkelési adózók között. 1577-ben török járási székhely, amikor már 225 lovas és 300 gyalogos alkotta a török őrsereget, ha hinni lehet egy keresztény kémjelentésnek. Ezzel a régi közigazgatás, de vele együtt az igazságszolgáltatás is megszűnt. Közbiztonságról szó sem lehetett. A rablások, erőszakoskodások, kínzások, sőt emberölés mindennapos lett a környéken. Az új török közigazgatás kizárólag a török államot szolgálta. A lakosság érdekét semmibe se vette, kivéve ha az mohamedán vallású lett, vagy már régebben az volt. Ellenben a keresztény lakosságot a legvégsőkig sarcolta. Ezeknek jogaik semmiben sem voltak, csupán vallásuk gyakorlatában kaptak kisebb-nagyobb szabadságot. A valláson kívül némi autonómiát kaptak még községi ügyeikben is, de ezt is természetesen csak addig, amíg a török érdekekbe nem ütközött. A török a földbirtokot gazdátlannak tekintette és állami vagy mohamedán vallási célokra fordította. Csupán a jobbágyság kezén hagyott földet, erre azonban szinte elviselhetetlen sarcot vetett. A török pusztítása és rablása elől a lakosság tömegesen menekült más vidékre, egy részét pedig Törökországba vitték. Különösen a nők kerültek Kis-Ázsiába, mert számtalan esetben a leszerelt katonákkal együtt örökre itt hagyták szülőfalujukat, hogy belőlük török asszony legyen. Ily körülmények következtében 1571. évben az egykor virágzó mezőváros romhalmaza között csupán 5 ház állt még szemben a pusztítással. Rövid öt év után a járásszékhelyt a gyér lakosság miatt itt meg is szüntették és a helységet 1571-ben a görösgali járásba olvasztották be. 1581-től, pár évig a segesdi és a babócsai náhijével együtt önálló részszandzsákhoz azaz nagyobb közigazgatási egységhez tartozott.
Az 1570-80-as években a Kanizsa központú végvidék kiépítését a törökök nem nézték tétlenül. Berzence, Babócsa, és Barcs helyőrségeket 600 fővel megerősítették és sorozatosan támadták a Dráván túli kisebb várakat, majd Kanizsát is.
A tizenötéves háború második évében újra Zrínyi György vezetésével nyomultak előre a csapatok. A seregben Nádasdy Ferenc is ott volt főúri csapataival. 1594 március 20-ára hirdettek gyülekezőt Kanizsa mellett. Nagyjából 7-10 ezer fő gyűlt össze. Első célpontként Berzence várát szemelték ki, amelyet 22-én éjjel rohamoztak meg, de az őrség csak másnap kapitulált. Jelentős mennyiségű élelem és hadiszer került az ostromlók kezére. Csurgó őrsége meg sem kísérelte az ellenállást, hanem felgyújtotta az erődöt és kivonult. Csak 11 löveget tudtak Zrínyiék megmenteni. Megkezdődött a vár újjáépítése, ami hosszú hónapok alatt sem fejeződött be. 1600-ban maga Ibrahim nagyvezír indult meg Kanizsa irányába. Négynapi ostrom után megadásra kényszerítette a babócsai őrséget, elfoglalta Berzencét, majd akadálytalanul megkezdhette Kanizsa ostromát. Kanizsa 1600 október 20.-i elestével Zala déli fele török uralom alá került. Negyvenöt napos ostrom után Ibrahim diadalmasan bevonulhatott a Karintia és Stájerország kapuját őrző erődítménybe és megszervezte a negyedik magyarországi vilajetet. Gyakorlatilag nyitva állt az út a törökök előtt nyugati és északi irányban, hiszen a széles környéken nem volt olyan erődítmény, amely komolyabb ostromnak ellen tudott volna állni. Berzence az elkövetkező évtizedekre az Oszmán Birodalom részévé vált. Lakosságát valószínűleg kiirtották, vagy elhurcolták. A várat megerősítették. 1619-ben 349 főnyi őrségéről, 12 főnyi tisztviselőjéről, mecsetjéről és főpapjáról, valamint fürdőjéről van tudomásunk.
Az 1664. évi téli hadjárat
Külön említést érdemel, amikor is Zrínyi Miklós költő hadvezér, a szigetvári hős dédunokája sereget vezetett a dél-Dunántúl visszaszerzéséért, ami végső állomásként az eszéki híd felégetésével sikerrel is járt. A téli hadjárat (1664) Berzence ostroma 1664. január 21. és január 22. között zajlott. Rövid harc után foglalta el a Rajnai Szövetség a horvát és magyar csapatokkal a törököktől az erősséget. 1664 télutóján Zrínyi Miklós horvát bán a magyar és a horvát hadakkal (kb. 15 ezer fő) hadjáratra készült a Dráva mentén, amely Eszékig kívánt nyomulni. Január 21-én egyesült a Stájerországból érkezett Wolfgang von Hohenlohe vezette rajnai és egy kisebb császári haddal, amellyel azonnal körbezárták Berzencét. A várban levő törökök rövid összecsapások után megadták magukat. A védők viszont fegyvereikkel együtt elvonulhattak.
Berzence bevételét követte Babócsáé. Babócsa ostroma 1664. január 23-tól január 24-ig tartott. A török itt is szabadon távozhatott, de fegyvereit át kellett adnia. Továbbá a várban értékes zsákmányra leltek a katonák. Zrínyi ezt követően Szigetvár felé vette az irányt, valójában csak elterelő hadműveletekbe fogott bele. Egyik csapata Barcs ellen vonult, melynek katonasága elmenekült. Egy másik csapat a Szigetvár közelében álló Nagy Szulejmán emlékére emelt türbét dúlta fel. Az ottani katonaság megpróbálta megvédeni a szultán síremlékét, de csakhamar feladta a harcot. Szigetvárnál kisebb tüzérségi párbaj történt, majd a teljes sereg Pécs ellen vonult. 1664. január 30-án a Zrínyi Miklós és Esterházy Pál vezette magyar és horvát lovasság Pécsről Eszékre tört előre. A Dráva befagyott, ezért a katonák könnyen rá tudtak menni, s február 1-ig nagy mennyiségű rőzsét és nádat hordtak a hídhoz, majd meggyújtották. Az eszéki várból a törökök hiába próbálták ágyúkkal elűzni Zrínyit, a hidat teljesen porrá égették február másodikára. A példátlan hadi vállalkozást azonban nem követte folytatás, a császári hadvezetés nem használta ki a győzelem nyújtotta lehetőségeket. A mulasztássorozatot a kanizsai vár ostromának sikertelensége követte. A Kanizsa felmentésére érkező török sereg hírére megparancsolták Segesd, Babócsa, Berzence őrségének, hogy gyújtsák fel a várakat és csatlakozzanak a kanizsai ostromlókhoz. 1664 májusában ugyanis Köprülü Ahmed nagyvezér hallatlan gyorsasággal indult meg 40.000 főre becsülhető felmentő seregével. Május 8-án hagyta el Belgrádot és május 14-én már átkelt az újjáépített eszéki hídon. A kis várak meg sem kísérelték az ellenállást. Zrínyiújvár hősiesen elesik. Kanizsa összeköttetését a török birodalommal többé semmi sem zavarta. A török sereg északnak fordult. 
1664. augusztus 1-i váratlan szentgotthárdi győzelem, majd a szégyenletes vasvári béke és Zrínyi Miklós november 18-i szerencsétlen halála az események sora. Kanizsa tornyain továbbra is háborítatlanul csillogott a félhold. Így a berzenczei vár további sorsa is megpecsételődött. Evlia Cselebi a híres török utazó később így ír Berzencéről: "...a vár egészen leégett. Hétszeres erős palánkja volt, csupán egy téglaépületű dzsámi és fürdő maradt meg. A várnak délkeleti és nyugati részén kétórányira terjedő mocsár van. A belső vára is elégett...ötezer pozsegai és jákovai rája javítja...néhány helyét erőssebbre iparkodtak tenni, mint előbb volt..." Berzence még negyed századig húzza a rabigát, míg a Habsburg birodalomnak kellő szándéka mutatkozik elfoglalt területeinek visszaszerzésére. A török nagyvezér Zrínyiújvár elfoglalása után minden, még létező értéket teljesen tönkretett. Hogy a török kivonulása után a környék milyen képet mutatott, arról kimerítő képet nyújt nekünk az, hogy azok a községek, melyek valamikor Berzencze közelében feküdtek, a török elvonulásával azok is eltűntek a föld színéről. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék említést tesz Egyházas és Felrét-Lankócz helységekről, továbbá Attak faluról, amely oly nagy volt, hogy még plébániával is rendelkezett. Ugyancsak Lankócz mellett feküdt Mindszent. E jegyzékben szerepel még Szenterzsébet helység közvetlen Berzencze határában. Ezekből a népes helységekből csupán Berzencze 5, Lankócz és Vecsenye 11 házával maradtak meg. A lakosság elpusztulása után a község egész határa vadon erdőséggé vált, melynek maradványai lehettek még a XX. sz. első negyedében kiirtott Csikójárás, Bukvina, Kétnyár stb. erdők. Erre a termelésre és állattenyésztésre oly kiválóan alkalmas területre azután a szomszéd Szlavónia (később Horvátország) területéről szivárogtak be a horvát ajkú, pásztorkodásból élő új lakók, akik ezt a foglalkozásukat egészen a XIX. sz. végéig majdnem kizárólagosan űzték is. Legtöbb horvátot a Szalay család hívott be.
1686-ban felszabadul Buda, majd a délre nyomuló szövetséges seregek felszabadítják a Dunántúlt. 1690-től Berzenczének sem kell tovább rettegni a töröktől. Batthyány Ádám közeledtére eltakarodik a várból. Berzence végre felszabadul, amiért nagy árat fizetett az elmúlt 150 év során.
Ezt követi az osztrák katonai uralom, amely a magyar nemesség hiányában, erőszakos németesítéssel bénítja meg a békés fejlődést. A Bécsi kormány minden törekvése a magyarság túlsúlyának megtörésére irányul, s a pusztán maradt vidékeket németekkel igyekszik betelepíteni. 1701-ben a német felrobbantja a várat. Megkezdődik, illetve folytatódik a Habsburgok uralkodása. A vár korábban a Zrínyiek tulajdona volt, de Zrínyi Péter -a "Wesselényi összeesküvés" részeseként Bécsújhelyen lefejeztetvén - azt elveszítette s 1671-ben a királyi fiskusra (kincstárra) szállt. A spanyol örökösödési háború miatt I. Lipót 1701-ben az országból kénytelen volt a helyőrséget kivonni s hogy az elégedetlenkedőknek támpont ne legyen, egyes várakat leromboltat. Ekkor rombolják le porig végérvényesen Csurgó, Babócsa és Berzence várát. Ezért nem látható napjainkban szinte semmi az erődítményből. Egy 1836-ból származó leírás szerint: "Várrom a Várdombon, kerek alakú épület (torony?) nyomai és téglatörmelék. Hajdan vizesárokkal"
A vár védőiről, nemzetiségéről annyit lehet tudni, hogy voltak köztük magyarok, horvátok, de zsoldban állhattak németek és itáliai harcosok is. Egy 1587-es török forrásból származó két személynévről megtudjuk, hogy ulufedzsik, azaz zsoldban lévő tábori csendőrök voltak. Ali bin Hüsszein és Mohamed bin Begtaz, akik a „berzencei ulufedzsik között volt és napi 8 akcse zsoldot kapott” – hűbérbirtokban részesültek, mert a „Kanizsa várából a birodalomra rontott, elűzött Horvát nevű átkozottal” vívott csatában kitüntették magukat. Ebben az időben több kiváló török tartózkodott itt. Így a janicsárok helyettes agája, továbbá Murad bin Hasszan. Majd 1619. évben itt tartózkodott Musztafa kalifa és Immán Mohamed kalifa főpapok, Bezán müezzin. A török martalócok között a következő neveket találjuk: Jankó, Márkó, Gyurkó, Horváth, Bogdán, Radics, amelyek közül egyik-másik név ma is élő családok vezetékneve.
Környékünkön megannyi vármaradvány található: Babócsa, Zákány, Őrtilos, Zrínyiújvár, Iharosberény, Ötvöskónyi. Némelyik helyét, csakúgy mint a berzenceit csak a helyi lakosok ismerik, mivel romok alig, vagy egyáltalán nincsenek. De van egy jó példa arra, hogy mások számára is láthatóvá lehet tenni történelmünk emlékét. Immár elfogadott, és így a műemlékhivatalnak sem lehetne kifogása az ellen, hogy ahogy várainkon nemzeti lobogó leng, úgy ezt mi is megtehetnénk. Kiváló kő és fafaragónk domborművet álmodhatna meg a Várdomb tövébe, melyhez vártörténeti leírás kerülne. Ennyivel tartozunk az őseinknek, akik Berzencén védték a hazát a törökkel szemben. A faluképnek is jót tenne, valamint segítene gyerekeink hazaszeretetre való nevelésében. Számukra is izgalmas lehetne, ha megismerhetnék a falu és vele Várdomb történelmét. Az idelátogatókról nem is beszélve. Valamint meg kéne óvni a még látható romokat, karban tartani a dombot, mert lassan már nem lesz mit mutogatni.
Szenterzsébet vára
Inkább várkastélya. Szenterzsébet falu már 1332-ben szerepel a pápai tizedjegyzékben. Pontos helyét csak nemrég, Dr. Dénes József régész, lelőhelyvédelmi szakértőnek sikerült meghatároznia. 1536-ban még önálló birtokként szerepelt, de 1377-ben már a Berzenczei Lórántfi uradalmához tartozik. A Lorántfi uradalom 35 faluból állt és kezdetben a Pécz nemzetbéli Lóránt birtokolta. A leszármazottai nevezték el magukat Berzenczei Lórántfiaknak apjuk halála után. Később Berzenczei Lórántfi György fiai, Sandrin és László 1463-ban egyezkednek Berzencze és Szenterzsébet felett, majd 1468-ban e két helységben lévő kastélyaikból a szenterzsébetit eladják Forster Györgynek (Somogy megye alispánjának). 1473-ban László halála után özvegye elzálogosítja a megmaradt birokrészeket, amit Forster visszavált és ezzel megszerzi az egész uradalmat. Tudni kell, hogy a kor öröklési joga szerint mindig az elsőszülött fiú örökölt. Ha csak lánygyermek született a lány férje örökölte a birtokot. Ezért jegyezték el a lányokat már kiskorukban egy másik birtokos fiúgyermekével, hogy amennyiben nem születik még fiú ne kelljen a birtokot zálogba adni. Amennyiben nem gondoskodtak örökösről és a feleség megözvegyült, kénytelen volt újra férjhez menni, vagy megélhetése miatt férje birtokát elzálogosítani. Így lett 1490-ben Bornemissza János tulajdona a birtok, miután elvette feleségül Forster özvegyét Csapi Ilonát. Innen fogva Szenterzsébetet mint különálló falut nem említik.
Szenterzsébet várkastélyának helye Zsdála közelében.
Linkek a téma iránt érdeklődőknek: 1664 történései, Habsburg–török háború (1663–64)
A lap tetején lévő, Berzence várának 1664-es bevételét ábrázoló rézkarc hiteles másolatát, a berzencei önkormányzat megvásárolta egy esztergomi gyűjtőtől, aki egy németországi kódexben akadt rá. A kép bekeretezve megtekinthető a művelődési ház könyvtárában. Az értékes relikvia megszerzésében Nézics Ferenc volt segítségükre.
Források:
- Szállási Sándor: Berzence nagyközség szociográfiája
- Magyar Kálmán-Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig
- Marics József atya a "Berzencei határszél"-ben megjelent írásai
- Wikipédia
- Nagykanizsa honlapja
- Velimir Vukšić grafikái
A vár vonatkozásai egyéb módon:
Ifj. Fidrich Tibor "Várvadász" értékes fórumbejegyzést tett a várdomb helyszíni bejárásával. Itt.
Korabeli német ábrázolások rézkarcokon, ahol Berzencét "Presnitz"-nek nevezik.
Esterházy 1664 es ábrázolása
Kupferstich von 1686 aus Krekwitz'
Kupferstich von Matthäus Merian
Kupferstich von ca. 1660
Berzence váráról megelevenedik a múlt néhány irodalmi alkotásban is.
Bistey András regénye a "Téli hadjárat" idején játszódik. Azért is érdekes, mert rögtön az elején Berzence várának bevételét írja meg. A száraz történelmi tényekhez képest a szereplők helyébe képzelve magunkat izgalmas időutazást tehetünk a végvári vitézek életébe. A regényt itt olvashatod.
Ha még nem tetted, tégy egy sétát a Várdombon, vagy környékén, mert csak így érezheted át annak hősi hangulatát. A helyszín izgalmas és egyben lenyűgöző, különösképp hogy most már tudod mi zajlott ott le századokkal ezelőtt. Kattints a képre!
